Talán már bátran ki lehet jelenteni, hogy Izlandra (is) megérkezett a tavasz. Ami azért kicsit máshogy néz ki itt. Mondjuk -5 fok helyett +5 fok van, ami már elképesztő nagy hőségnek számít. És csak néha esik a hó. Míg otthon három rétegben fagyoskodva várnám az igazi tavaszt, itt egy szál pulcsiban örülök a "meleg"-nek. Gondolom, erre lehet mondani hogy megszoksz vagy megszöksz.
Eléggé elfoglalt voltam az utóbbi hetekben, úgyhogy most megpróbálom összefoglalni, mi is történt mostanában. Először is, a vulkántúra után nagyon megugrottak az esetszámok itt is - mert mint említettem, Izland apraja-nagyja ott volt a vulkánnál azon a bizonyos vasárnapon, egymás hegyén-hátán, tehát meg is lett az eredménye. Újra behozták a szigorításokat. Mondjuk ezek a szigorítások az otthoniakhoz képest nevetségesek, de azért mégiscsak kicsit nehéz volt átszokni megint. Főleg, hogy nekünk is tartanunk kellett a távolságot egymástól, külön házakba költözni.
Szóval a nagy szeparáció előtt még gyorsan összeültünk egy utolsó vacsor... mármint villásreggelire, a húsvétit bepótolandó. És azért is utolsó, mert két önkéntes, Michal Lengyelországból és Julia Németországból nemsokára hazamennek.
Ezek után nem sokkal pedig elkezdődött az első "élő" táborom, négy résztvevővel (francia, német és két brit)! Jól elszeparáltuk magunkat egy faházikóba kicsit kijjebb a várostól, ami szintén a szervezet tulajdona.
Szóval ebben a tíz napban elég elfoglalt voltam, mert persze ilyenkor 0-24ben ott kell lenni. Ezek a táborok a környezetvédelemmel és fotózással (érdekes párosítás, tudom) foglalkoznak. Vannak környezetvédő- és fotós táborvezetők (én az előbbi vagyok), és különféle programokat szervezünk a résztvevőknek. Előadásokat tartunk (pl. a fotózás alapjai, hogyan kezeld a kamerát / vagy éppen előadás a fast fashion-ről), szemétre vadászunk a környékbeli területen, vagy megismertetjük a résztvevőket Izlanddal. Ez az utóbbi azzal a kellemes előnnyel jár, hogy bejárhatjuk Izland különböző részeit teljesen ingyen - mert szegény résztvevők fizetnek érte, de mi, mint táborvezetők, ingyenesen megyünk.
Nagyon vártam ezt, mert bár már három hónapja itt vagyok (hú de rossz ezt leírni), még sosem voltam ezeken a kirándulásokon.
Először a Golden Circle-re mentünk: 
Aznap elképesztően hideg volt, a leghidegebb, amit itt (meg amúgy valaha) tapasztaltam. Szóval bár az idő gyönyörű volt, mégis alig bírtunk pár percig kint maradni, mielőtt rohantunk volna vissza a kocsiba, mert mart a hideg. Nincs is mindenről képem, mert bár általában mindenről elképesztően sok felesleges képet készítek, aznap annyira hideg volt, hogy sokszor le sem bírtam venni a kesztyűmet.
A másik nap sokkal több szerencsénk volt: ragyogó napsütés, és semmi szél! Aznap a déli parton tettünk egy kört - ez nekem még sokkal inkább tetszett.
Hát így teltek a napok. Meg így:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
(Azért nem untam annyira, mint ahogy a fejem ezen a képen mutatja)
És végül elérkeztünk a tábor végére. Míg az első napokban megvoltak a kétségeim, a végére egy nagyon jó, összeszokott csapatot és boldogan eltelt napokat búcsúztattunk el.
A tábor végét pedig azzal ünnepeltük, hogy egy autós kirándulást tettünk a Westfjordsok-hoz(?)! (Rendes nevén Vestfirðir.)
Péntek délután indultunk el északra. Útközben gyorsan becsobbantunk a Guðrúnarlaug nevű fürdőbe, majd pedig folytattuk utunkat a szállásunkra, ami egy fjord legvégén volt. Nem viccelek, egy fjord csücskében lévő házikóba foglaltunk szállást, a semmi közepén. Egy ponton emiatt le kellett térnünk a normál autóútról, és egy nem éppen biztonságosnak tűnő, néhol jeges-havas úton araszoltunk az éjszakában.
De végülis megérte a pillanatnyi befosást (amikor például megcsúsztunk a havon), mert végre valahára elértünk a házhoz, ami elképesztően cuki és egyben kicsit ijesztő volt. Ott voltunk a semmi közepén, csak mi, vacsorát főzve - és még egy kis Aurorát is láthattunk éjjel!
Reggel pedig csak még jobb volt a kilátás: házikó a hegyek és a fjord között, és közel távol semmi más, csak a természet körülötted.
Ezek után elég nehéz volt itthagyni ezt a csodát, és nem ott maradni a házban még egy hetet. Vagy két hetet. Vagy egy hónapot.
De mégis muszáj volt, még annyi minden látnivaló várt ránk!
Persze főként a kocsiból ki- és be ugráltunk, és egy kicsit hiányzott az, hogy valamennyit rendesen kiránduljunk. De nem volt sok időnk, és mindent látni akartunk.
Másnap megint egy fürdővel kezdtünk, ezúttal ember által készített, de ugyanannyira király. Annyira fura volt ezt megtapasztalni; mielőtt kijöttem volna Izlandra, sokat olvastam/hallottam a forró fürdőkről szerte az országban, de annyira bizarrnak, elképzelhetetlennek hatott. És most a saját bőrömön tapasztaltam, hogy igazak a legendák, mert bármerre amerre jársz, találsz egy forró vizes medencét, csak úgy random, az út mellett, a természettel körülvéve. És nincs jobb érzés, mint a vacogós átöltözés után belecsobbanni a természetes forró vízbe, és csak gyönyörködni az eléd táruló, hihetetlenül gyönyörű tájban.
Vagy amikor egyszerre vesznek körül a hegyek és a fjordok, és látod a hegyek tükröződését a vízen. És szinte egyedül érzed magad, hiszen csak elvétve látni egy-egy házikót.
És még nagyon sok időt el tudtam volna tölteni ott, de sajnos a pénztárcánk gyorsan hazaparancsolt minket - így is minden pénzem elment erre! De ha valamire, hát erre megéri pénzt költeni. Még mindig nem tudom elhinni, hogy lehet ez az ország ennyire gyönyörű - és hogy én hogy lehetek ennyire szerencsés, hogy mindezt megtapasztalhatom.
Azóta pedig visszarázódtam a megszokott életbe - de nem éppen unalmas ez se! Pár napja megint elkaptunk egy kis Aurórát - ezt most már nagyon meg kell becsülni, mert bármelyik alkalom az utolsó lehet - egyre hosszabbak és hosszabbak a napok, és egy idő után szinte egész nap fent lesz a nap, szóval pápá Aurora!
És Reykjavík még mindig tartogat meglepetéseket: tegnap egy olyan helyen lyukadtam ki, ahol még sosem jártam. Gyönyörű naplemente és az óceánpart vett körül, és én csak nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg történik.
