Már megint mennyi minden összeolvadó történés-massza! Kétségbeesetten nézegetem a naptáramat, hogy melyik nap mi is történt. Véget ért például az online trainingünk, amit egy jó kis házibulival ünnepeltünk (és egy szép adag pénz elköltésével persze - a májam nem fogja bánni ezt a fél évet, annyira drága az alkohol hogy havonta max egyszer-kétszer lehet bármit is venni).
Vegán tiramusu is készült, én se tudom eldönteni, hogy a kirobbanó szeretetem ezen a képen kinek is szól, Leonak, vagy a készülő finomságnak.
És annyira menők voltunk, hogy másnap, pár óra alvás és némi másnaposság ellenére felkerekedtünk egyet kirándulni. És teljesen megérte. Gyönyörűen sütött a nap (méghogy Izlandon nincs napsütés, néha úgy érzem, több napfény van itt mint otthon), tökéletes kirándulóidő volt!
Ezen a pallón én is átmentem, bár közel sem ilyen menőn, inkább milliméterenként araszolva, és a palló közepén majdnem pánikrohamot kaptam - de szerencsére még élek!
És ilyen kilátás fogadott minket az út végén....
Jó nagyot mentünk, majd pedig a kirándulás után becsobbantunk a legközelebbi uszodába lazítani egyet. Tökéletes nap!
De azért a többi nap se túl rossz. Szintén nemrég volt a számi /lapp nap - ők egy jelentős kisebbség az északi országokban. Ennek örömére ingyenesen megnézhettünk egy dokumentumfilmet a Nordic House-ban (egy művelődésiház Reykjavíkban), amiben egy norvég nőci próbálta kinyomozni a számi eredetét - merthogy mint kiderült, gáznak számított száminak lenni (hehe), tilos volt a nyelvet beszélni, és egyáltalán, senki nem ismerte be az eredetét. Nagyon izgalmas volt, nem tudtam semmit eddig a lappokról, pláne nem ilyen részletesen. De azért a filmmel ("Min mors hemmelightet" a címe, ami kb. "Anyám titka"-val egyenlő, de angolul "Suddenly Sami" címen található) vannak kifogásaim. Szóval ez a nőci az anyja számi származását próbálja kideríteni, és sokszor szerepel az anyuka is - aki viszont ma egy iszonyű öreg néni, nem tud már beszélni se, talán nem is ért már semmit - nem lehetne mondani rá, hogy élete virágjában lenne. És egyszerűen nem értem, hogy gondolja ez a nő, hogy akárki embert - főleg a saját anyját - ilyen helyzetben ország-világ elé tárja. Mert azt nem nagyon tudom elképzelni, hogy az anyuka ebbe beleegyezését adta - nem úgy néz ki, mint aki bármibe is bele tudna egyezni.
És még voltak más kifogásaim is persze, de inkább nem untatok senkit a részletekkel, összességében egy nagyon izgalmas témát járt körül, és nagyon jó volt művelődni kicsit ebben a világban.
Közben elkezdődött a másik training (ami csak a mi szervezetünknek szól). Ez legalább élőben zajlott, de mondjuk lebilincselően izgalmasnak ezt se mondanám - de sebaj. És elkezdtünk valamennyire dolgozni is. Pl. dolgozunk a Family Aid-nél is: élelmiszer-csomagokat készítünk össze a rászorulóknak, majd szépen kiosztogatjuk. Kicsit azért nevethetnékem támadt, amikor megláttam a "rászoruló" embereket. Kicsit más a rászoruló emberek kinézete itt Izlandon - elég könnyen meg lehet kapni a segélyt. És még inkább, a kiosztandó étel sem az a moslék, maradék, amit otthon lehet látni, hanem igazi, bolti, friss áru. Kicsit összeszorult a szívem, amikor belegondoltam, hogy azért ez otthon nem éppen így néz ki.
Ebédre desszertet kaptunk - ez nagyon jól hangzik, de valójában borzalmas volt! Ez egy háromnapos ünnep február 14 és 16 között, és 15-én ezt a fánkszerű dolgot eszik ebédre:
Bár mi ezt nem 15-én, ma ettük, hanem múlt szerdán valamiért - és borzasztó volt! Nem értem, miért vannak oda ezért annyira az emberek! Iszonyú éhes voltam, de nem kaptunk normális ebédet, csak két ilyen csodadolgot, ami annyira édes volt, hogy egy fél darab után már rosszul lettem.
Na de azért nem panaszkodhatok. Ma este lángost sütöttünk (najó, én inkább csak segédkeztem), és nagy sikert aratott! Közben a magyar muzsika legnemesebb számait hallgattuk, mint például az "Apu vedd meg nekem a várost" és "Csak a nézését,csak a járását", csakhogy meglegyen a hangulat.
És igyekezzük felfedezni a várost - mindig van valami új látnivaló!
Ez a híres tó a város közepén, a Tjörnin, teljesen befagyva!
Két kedvenc emberem
Valamiért lőttünk egy szelfit ebben a second-hand shopban, ahol gyakran dolgozunk - én meg lőttem egy új gatyát, mert konkrétan kihíztam az előzőt.
Ilyen szar helyen élek. Elég rossz.
És még valami: egy szegény lengyel önkéntestársam elkezdett egy gyűjtést, és szeretném itt is megosztani, hátha érdekel valakit. Szóval Michal egy autós kirándulást tett a szigeten (a Ring Road nevű út végigvezet az egész országon, és szokás végigmenni rajta, én is tervezem) bérelt kocsival. Az út legvégén sajnos sikerült beleütköznie egy utcai lámpába, és tönkretette a kocsi hátsó ajtaját. Ezért az idióta bérlő-cég 3000 (háromezer!!!) eurót számolt fel neki - ez valszeg több, mint amennyit a kocsi maga ér. Próbálta visszatéríteni a biztosító által - mindannyiunk számára kötnek biztosítást a program elején - de a biztosító úgy gondolta, hogy ez nem az ő feladata, magyarán nem fizetett semmit. Michalnek ráment az összes félretett pénze, és még így se tudta a felét se kifizetni, hanem kölcsön kellett kérnie mindenféle helyről. Jelenleg pedig itt önkénteskedik, nem tud pénzért dolgozni, ezért elindított egy adományozó programot.
