Húha, egy kis lemaradásban vagyok, annyi minden írnivaló van! Egy élménydús hétvégén vagyunk túl!

Előszőr is, péntek este el kellett búcsúztatnunk Hellát, kedves magyar kolléganőmet. Ha valami, hát ez nehéz az ittlevésben: folyton elbúcsúztatni az embereket, akik úgy a szívedhez nőttek, egyiket a másik után - és persze végül neked magadnak is menned kell, de erről nem beszélünk, ez még nagyon messze van...

Nekem legalább egy kis vigasz, hogy Budapesten könnyedén összefuthatunk, ha már én is otthon leszek, de hát ez nyilván nem ugyanaz és összefacsarodik a szívem, amikor arra gondolok, hogy nem tudok vele többet magyarul viccelődni (vagy pletykálni, hihi), vagy együtt készíteni valami jó kis magyar ételt az International Dinnerre (amit amúgy sosem eszünk otthon, de sebaj). Már most nagyon hiányzik!

Itt egy pár búcsúkép: 

És a hétvégén pedig mindkét nap egy nagyot kirándultunk. Eleinte egy hosszúhétévégét terveztünk, de aztán hamar kiderült, hogy sajnos még közel sincs elég meleg ahhoz, hogy nagyon messzire merészkedjünk Reykjavíktól, meg persze a pénztartalékaink is végesek. Úgyhogy végül két kisebb kirándulást szerveztünk a közelbe - és nem bántuk meg!

Szombaton a "Hot river hike" névre hallgató túrát tettük meg:

Először is elbuszoztunk Hveragerdibe, egy közeli kisvárosba, és onnan kirándultunk fel a folyó mentén. Mit ne mondjak, azért néhány helyen eléggé kalapált a szívem! Valahogy a név alapján azt gondoltam, hogy ez egy ilyen könnyű kis séta lesz, forró folyó, meg minden. Na hát ehhez képest néha úgy éreztem, mintha az Everestet másznám meg éppen. A folyó ellenére elég hideg volt, nagy hó és nagy szél - és azért néhány helyen ezeknek az összessége nekem kicsit sok volt, például amikor a hegyoldalban egy kis keskeny úton kellett végighaladni, próbálva nem gondolni arra, hogy ha megcsúszom a havon vagy ledönt a szél, akkor egy mély szakadékban végzem! - Najó, bizonyára nem volt ennyire komoly a helyzet, de mindenesetre én tényleg egy hős hegymászónak éreztem magam. Különösen vicces volt, hogy miközben mi felfele szenvedtünk a hegyoldalon, a széllel harcolva, kissé átfagyva, eközben az izlandiak akikkel találkoztunk olyan lazán sétálgattak - futkorásztak fel-alá néha egy-egy kutyával kiegészítve, mintha csak a napi sétájukat tennék meg a közeli parkban. Egy kis szélvihar, ugyan kit zavar!

Kemény volt, de a jutalom ott várt minket az út végén: egy forró vizes fürdő a folyóban, a havas táj közepén! Ilyen élményben sem volt még részem: a szendvicsemet majszolgatni miközben éppen egy forró patakban ücsörgök és havas hegyek besznek körül...

Na persze a megszáradás keményebb dió volt: ezerrel fújt a szél, a hőérzet kb. -10fok körül lehetett, talán még életemben nem fáztam ennyire! De teljesen megérte, ilyen élményben nem lesz máskor részem!

A fürdő után gyorsan visszatúráztunk a kisvárosba, és egy jó kis kávéval felmelegedtünk, mielőtt felszálltunk volna a hazafelé tartó buszra.

Vasárnap sem lankadtunk, hanem megmásztuk a közeli hegyet, az Esját:

Iszonyú szerencsénk volt, mert aznap alig volt valami szél - ami itt Izlandon csodával határos! És erre a hegyre pláne elég veszélyes széles időben menni, sokan vissza is fordulnak. De hát nekünk nem kellett, és egy nagyon szépet másztunk! Nekem talán ez volt az első "igazi" hegymászásom, amilyen a filmekben van: nagyon fura élmény volt, hogy sehol nincs egy árva fa, csak a hegy magasodik előtted.

Hát így telt a hétvége. Hétközben pedig hű hazafi módjára megünnepeltettem a néppel március 15-ét. Őszintén szólva sose gondoltam volna, hogy ilyet fogok csinálni, otthon mindig kicsit rossz szájízzel gondolok március 15-ére, meg a nagy felhajtásra. De valahogy itt másnak hat, amióta itt vagyok, mégiscsak kicsit büszke vagyok, hogy magyar vagyok, és szeretnék valamennyit megmutatni másoknak is. 

Szóval pofáztam kicsit Petőfiről, és csináltam túrós csuszát meg töltött tojást - azt olvastam, ezek voltak a drága jó Petőfi kedvenc ételei, meg hát könnyű őket elkészíteni, hehe.

Péntek este egy ingyenes tangó-órára is elmerészkedtünk és szuper volt! Sajnos nem vagyok egy nagy táncművész, de ennek ellenére mégis azt éreztem, hogy tök sokat fejlődtem már egy óra alatt is. És miközben mi hevesen tangóztunk, a vulkán végre kitört! Bizonyára túlzottan szexik voltunk táncolás közben, már nem bírta tartogatni magában és kifortyogott.

Szombaton pedig kedves svájci barátnőm, Annie szülianpját ünnepeltük az egyik kedvenc helyünkön, egy kis csocsó-versennyel megdobva - és másodikak lettünk! -  bár persze ez nem nekem volt köszönhető.

És aznap este teljesen random kitaláltuk, hogy másnap megnézzük ezt a híres nevezetes vulkánt! De erről bővebben legközelebb, hihi!