Azt hiszem, minden blogomat így kezdem, de most, hogy eljött az izlandi nyár (itt árilis 22 a nyár első napja), nagyon bepörgött az élet. A nap már sosem megy le igazán, sosincs teljesen sötét, és a folyamatos napfény annyi energiát ad helyieknek és külföldieknek egyaránt, hogy szinte egész nap fent vagyunk. Mivel este 10kor még nagyban süt a nap, olyan érzés mintha csak délután 6-7 körül lenne, úgyhogy nagyon későn kerülünk ágyba. És mondjuk talán kipihentnek nem mondanám magam, de a napfénnyel tényleg sokkal energikusabb vagyok, nem érzem magam fáradtnak.

És az egész város olyan, mint egy téli álomból ébredező medve. A téli viszonylagos csöndesség után most minden kinyit, egyre több program vár, és végre elkezdődnek a kinti táborok a szervezetnél is. Míg a téli időszakban a táborok csak Reykjavíkban vannak, májustól októberig sok tábor vidéken szerveződik. Én holnap (! jesszumpepi) kezdem az első (és lehet, hogy egyetlen) kinti táborom egy közeli kis szigeten, Videy-en. De erről majd inkább később, mert egyelőre még semmit nem tudok róla.

Viszont így se unatkozom, az elmúlt hónapban így is volt elég program! A hétvégét pl. a Vestmannaeyjar (Westman Islands) szigeteken töltöttük. Vagyishogy inkább egy, a legnagyobb szigeten, Heimaey-n.

Ezek a szigetek egy vízalatti vulkánkitörés következményei, elszórva az óceánban (elnézést a nem éppen tudományos megfogalmazásért, nem értek nagyon hozzá, hehe). És természetesen (nagy meglepetés, tudom) elképesztően gyönyörűek! És nagyon fura érzés egy szigeten lenni. Mármint tudom, Izland maga is sziget, de annyira nagy hogy nem annyira érzékeled, hogy egy szigeten vagy. De viszont itt tényleg érzed, hogy egy pici szigetecskén vagy, és egy cseppnyi szárazföldtől eltekintve az óceán vesz körül. És mivel egy kis sziget, tökéletesen bejárható egy hétvége alatt - de azért unatkozni nem fogsz!

Ez a sziget amúgy arról is híres, hogy itt látható a híres izlandi madár, a puffin (magyarul lunda, de én sosem hallottam ezt a nevet). Szóval nagyban reménykedtünk, hogy végre láthatjuk őket (csak májustól októberig vannak itt, télen melegebb tájakra költöznek, tehát eddig esélyünk sem volt), de sajnos csalódnunk kellett: a turistáknak kihelyezett szobrokon kívül más puffin-t nem láttunk. De elméletben ilyen lenne: 

Megkérdeztünk helyieket, és azt mondták hogy valószínűleg most teszik le a tojásaikat, és elbújnak az emberek elől, inkább a későbbi hónapokban láthatóak. Szóval lecsúsztunk erről a lehetőségről, de azért így is volt elég látnivaló.

Eleve azért mentünk ezen a hétvégén, mert volt egy félmaraton a szigeten - megkerülni a szigetet pont 20km - és az egyikünk részt vett rajta. Mármint szinte mindannyian szívesen mentünk volna, de a jelentkezés februárban volt, amikor még nem is tudtunk róla, hogy ez létezik!

Mindenesetre eléggé meg voltunk ijedve szombat reggel, amikor láttuk, hogy mennyi ember száll fel a hajóra. De végül nem érződött soknak, és sokan rögtön vissza is mentek a verseny után. Szóval szépen szurkoltunk a verseny elején Romain-nek, aztán amíg ő futkorászott, mi hárman elkezdtük felfedezni a szigetet - utólag nem bánom, hogy nem vettem részt a futásban, mert a beszámolók szerint elég rossz volt az út, folyamatosan le-fel vagy homok, stb. de ő nagyon ügyesen szerepelt!

A mi utunk pedig az Eldfell vulkánkráterhez vezetett, ami utoljára 1973-ban tört ki - az egész várost megsemmisítette, de szerencsére sikerült mindenkit kimenekíteni a szárazföldre.

Ezután pedig visszamentünk a kisvárosba, gratuláltunk Romain-nek, kávézgattunk és egy jó esti sör előtt még tettünk egy sétát (ami a mindent körülvevő halszagtól eltekintve nagyon kellemes volt).

Este pedig a szállásra érve összebarátkoztunk két izlandi párral, akik szintén ott töltötték a hétvégét a maraton után. Mármint hogy inkább ők barátkoztak velünk - mind a négyen már elég kellemes állapotban voltak, mire mi a szállásra értünk, szóval könnyen ment a barátkozás! Igazából ez volt az első alkalom, hogy igazán szóba tudtunk elegyedni helyiekkel, és meséltek a saját országukról - és persze az se volt hátrány, hogy folyamatosan ajánlgatták az alkoholkészleteiket nekünk is, aminek egy részét el is fogadtuk - ritkán jut az ember ingyen alkoholhoz, na!

Másnap reggel pedig a sziget másik részét jártuk be, a gyönyörű hegyeket, amik védik a sziget belső részét. Elsőként az Elefánt sziklánál kezdtünk, aztán megmásztuk a hegyet és végig a hegyláncon. Az egész olyan lélegzetelállítóan gyönyörű volt! Ez a kirándulás még jobban tetszett, mint az első napi, még sokkal gyönyörűbb volt - bár a vulkán se volt smafu! De ez olyan volt, mint egy álom, nem tudtam elhinni hogy tényleg ott állok a hegy tetején, úgy érezve magam mintha az egész világ tetején állnék, alattam csak a hegyoldal, egy kis eldugott házikóval amit fogalmam sincs hogyan közelítenek meg, és a végtelen óceánnal. Ez valami olyan, amit soha többet nem fogok látni az életemben.

És elképesztően szerencsések voltunk az idővel is, végig sütött a nap és alig volt valami szél. Az első alkalom volt, hogy Izlandon megpirított a nap - nem gondoltam, hogy ez lehetséges!

Végül a reggel délutánba fordult, és egy jó ital után felszálltunk a haza vivő hajóra.

Este pedig egy csapatépítő vacsora várt minket otthon! Mert táborvezetőként nem sok alkalmunk van igazából beszélni a vezetőkkel, mivel szinte sosem vagyunk az irodában - vagyis 3-4 "igazi" alkalmazott, akik nem önkéntesek, hanem valóban a szervezetnek dolgoznak, megszervezik a beosztást, és minden mást, lefolytatják az interjúkat a jövőbeli önkéntesekkel, stb. És nagyon kedves emberek, mégis alig vagyunk velük kapcsolatban, alig ismerjük őket! Szóval az én meghívásomból kiindulva összedobtunk egy jó kis vacsorát, ahová az egész SEEDS csapat eljött - voltunk vagy harmincan! Ahol igazán volt alkalmunk egymással beszélgetni, és igazi csapatként működni. És bár nagyon fáradt voltam a hétvége után, mégis nagyon jó volt együtt lenni, beszélgetni mindenkivel és egy jót enni!

Holnap pedig - ahogy említettem - kezdődik az első kinti táborom! Itt sosem áll meg az élet. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy igazán kialudtam magam, vagy mikor lesz legközelebb - de egyáltalán nem sajnálom, minden egyes pillanatát imádom. És ki is kell élveznem minden egyes pillanatot, mert az időm ezen a csodahelyen meg van számlálva - másfél hónap múlva megyek haza!

De az még messze van (tegyünk úgy legalább), és még rengeteg minden vár!